#OTP Bank




Nem kap hitelt az OTP-től a Vízművek
 

Nem kap hitelt az OTP-től a Vízművek

Új banktendert kényszerült kiírni a Fővárosi Vízművek január első napjaiban, miután az OTP közvetlenül a szerződéskötés előtt visszalépett a hitelezéstől. A teljes egészében fővárosi tulajdonban lévő cég hitel nélkül nem tudja visszafizetni a fővárostól kapott 12 milliárdos kölcsönt, amit saját részvényei vásárlására vett fel - ismerteti a szombati Népszabadság.

MTI MTI

Hiába nyert pert az OTP ellen, fizetnie kell
 

Hiába nyert pert az OTP ellen, fizetnie kell

Semmi nem változott, mióta a Fővárosi Ítélőtábla december elején érvénytelennek nyilvánította az OTP Bank egyik kölcsönszerződését, amiért a költségek között nem szerepelt az árfolyamrés, az adósnak változatlanul fizetnie kell a törlesztőrészleteket. A pert nyerő egyesület vezetője szerint több ezer, ha nem tízezer hiteles lehet érintett az ügyben - írja a Magyar Nemzet.

HavariaPress HavariaPress

Hazai netbankolók pénzét lopja egy vírus
 

Hazai netbankolók pénzét lopja egy vírus

Két hete adtunk róla hír, hogy egy, a felhasználó és a netbank közé beálló kártékony szoftver idén már 30 ezer európai netbankolónak 10 milliárd forintnyi kárt okozott. A szoftvert és a módszert magyar nyelvre is alkalmazták, olyannyira, hogy már áldozatok is vannak.


Leállt az OTP netbankja
 

Leállt az OTP netbankja

Szerda délután 4-5 óra óta van próbléma az OTPdirekttel, egyelőre nem tudni, hogy meddig tart elhárítani. Állítólag a belső banki rendszerrel is gondok vannak.

hvg.hu hvg.hu


OTP-részvényekhez juthat az állam
 

OTP-részvényekhez juthat az állam

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) OTP-részvényre váltható kötvények vásárlásával potenciálisan 5 százalék fölé növelte részesedését az OTP Bankban - közölte a pénzintézet pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

MTI MTI

Teljes bukás a támogatott lakáshitel
 

Teljes bukás a támogatott lakáshitel

A bankok az új típusú támogatott lakáshitelektől várták, hogy élénkülést hoz a piacra. A kezdeti várakozások után kiderült, hogy az emberek változtatások nélkül alig veszik fel ezt a hitelt.

hvg.hu hvg.hu

Banki toplista: több helyen is lenyomták az OTP-t
 

Banki toplista: több helyen is lenyomták az OTP-t

Magyarországon a vállalkozások 227 pénzintézetnél vezetik számláikat, de ezer feletti vállalati ügyfélszámmal csupán 50 pénzintézet rendelkezik. A vállalati bankszámlák 80 százaléka 13 pénzintézetnél összpontosul - derül ki a Bisnode csoporthoz tartozó nemzetközi cégminősítő, a Dun & Bradstreet Hungária Kft. elemzéséből. A piacvezető OTP Bankot két régióban is megelőzték versenytársai a vállalati szegmensben.

hvg.hu hvg.hu

Perelt és nyert az OTP ellen egy devizahiteles
 

Perelt és nyert az OTP ellen egy devizahiteles

A Fővárosi Törvényszék hétfőn érvénytelennek nyilvánított egy devizakölcsön-szerződést, mivel a bank nem tüntette fel külön költségként a deviza vételi és eladása árfolyama közti különbözetet. Az ítélet jogerős, az OTP Bank ugyanakkor nem ért vele egyet.

hvg.hu hvg.hu


Letarolták az internetet a hackerek
 

Letarolták az internetet a hackerek

Az NBC oldala csak a kezdet volt, a november 5-én tartott Guy Fawkes-emléknap alkalmából Norton vírusirtó fejlesztőihez is betörtek. Itthon a Közgép és a Híradó után a Terrorelhárítási Központ, majd az OTP volt a célpont.

hvg.hu hvg.hu




Budapesten még sokan küzdenek a bedőlt lakással
 

Budapesten még sokan küzdenek a bedőlt lakással

A fővárosban egyelőre nem túl nyerő a Nemzeti Eszközkezelő, a bankok tájékoztatás szerint az eddig felajánlott ingatlanoknak csak néhány százaléka budapesti. Annél nagyobb a mozgás a válságövezetek városaiban, átlagosan bőven kétharmad feletti az arányuk.

hvg.hu hvg.hu


Beindul a támogatott lakáshitel?
 

Beindul a támogatott lakáshitel?

A kezdeti tapogatózás után meglódulni látszik a támogatott lakáshitelek iránti kereslet: az OTP-hez két hónap alatt több mint 1 milliárd forint értékű igénylés érkezett.

unknown unknown